Sunday, March 29, 2015

BOLDOGSÁG

          
           Úgy döntöttem, hogy ettől a pillanattól kezdve BOLDOG leszek...vagyok, mivel már a döntés pillanata elmúlt néhány másodperce. Nem véletlen, hogy ez a bejegyzés magyarul iródik, ami nem jellemző az eddig elhanyagolt blogomra, de csak az anyanyelvem tudja megpecsételni és kifejezni igazán azt az érzést ami hatalmába keritett. Most azt érzem, hogy végre ura vagyok saját életemnek, és csak tőlem függ a boldogság megszerzése, amit eddig másoktól vártam. Nem könnyű leirni ezt az érzést, talán jogosan vádolhatna bármely olvasó, hogz közhely amit most megosztok veletek, de az a legjobb, hogy nem érdekel, mert ez a felszabadulás érzése, a saját magamnak állitott kalitka zárjának megsemmisitése.
           Ez az álmatlan éjszaka csodálatos revelációja, amikor rájöttem, hogy elég saját magammal békét kössek és máris megvan minden okom, hogy boldog legyek. A szabadaság érzése elképesztő, és erre elég volt annyi, hogy felszabaditsam magam a múlt kisérteteitől. Ha belegondolok nagyon sok időt elvesztegettem az önmarcangolással, a vádaskodással, pedig csak annyit kellett volna tenni, hogy elengedjem ami elmúlt és éljem a jelent. Az eltávozott személyek nem jönnek vissza, az elmúlt szerelem darabjait már nem lehet összerakni, az elkövetett hibákat nem lehet visszacsinalni. Akkor meg mire jó mégis folyton a jelen részévé tenni ezeket. Természetesen nem szabad semmit eltörölni mindezekből, hiszen a múltam a személyiségem része, aminek jelentős szerepe van abban, hogy ki vagyok most ebben a pillanatban. Eltávozott szeretteim mindig élnek az emlékeimben, az elkövetett hibáim ott lesznek fegyelmező eszköznek a jelen tetteihez, és az elvesztett szerelem bizonyitéka annak, hogy ami egyszer szép volt és mámoritó, nem volt elég ahhoz, hogy állhatatos is legyen. Amit másfél évvel ezelött életem második legnagyobb veszteségének hittem, ma csak arra biztat, hogy a számomra tökéletes személy ott van valahol a nagy vilgban és várja, hogy megtaláljam, vagy pedig ő találjon meg engem. Csak türelem, kitartás és éberség kell hozzá.
            Bármennyire is bosszant, hogy mindezekre csak most jöttem rá, csak most érzem ezt a békét és szabadságot, meg vagyok győződve arról, hogy ennek az utóbbi időszaknak is megvolt a maga célja. Ha visszatekintek úgy látom magamat,mint aki ködben tapogatózott, és nem tudta, hogy mihez kezdjen, merre menjen.  Most úgy érzem, hogy tudom merre megyek, viszont a köd még nem oszlott el, tehát óvatosan kell haladnom, de megvan az eróm, a bátorságom és hitem, hogy kövessem a célt és leküzdjem az akadályokat. A tudat, hogy minden ami szükséges ehhez az úthoz megvan bennem annyi önbizalmat ad, hogy semmi nem fog eltériteni róla. 
              Ami a legfontosabb és amit valójában most tisztáztam le igazán magamban az, hogy ez az utazás maga az élet, de a BOLDOGSÁG nem a végcél, nem szabad végcélnek tekinteni, mert akkor végigrohanunk az ÉLETEN keresve a boldogságot, és a végén rájövünk, hogy az valójában mindig is ott volt mellettünk, csak éppenséggel nem akartuk észrevenni. Ott lakozott a természet gyönyörüségeiben, szeretteink és más emberek mosolyában, azokban az apróságokban amik örömet szereztek nekünk vagy amivel mi szereztünk másnak örömöt, és lehetne sorolni a végtelenig, hogy mi mindenben lelhetjük meg boldogságunkat, ha azokat nem hagynánk figyelmen kivül életünk minden egyes pillanatában. 
               AZ ÉLET EGY UTAZÁS, A BOLDOGSÁGUNK PEDIG NEM A VÉGCÉL, HANEM UTITÁRS, HA AZZÁ TUDJUK TENNI. 

Sunday, January 4, 2015

Good living or good life?


Dear all,
Today I heard a few things which had a great impact on me, and made me think a lot about it. I assisted the Sunday sermon of a Church (it doesn't matter which one), different from where I belong as religion, and I can say that after that I was contemplating all the afternoon about the wise minister's words.
He said that at the end of the 20th century was the time of collapse of many kind of systems and institutions as political, economical, social, etc. systems, which caused always major changes. After these, people had to adapt and learn to live with the new system, which is not always going on smoothly. This was just the introductory idea, because the main idea is related to the institution of the family and the big change between the traditional definition of the family and the one it became today.
Thinking about this I had to realize that the notion of family had changed so much in a very short time. When I was a child, I remember, family meant a strong bond between people, and in most of the cases it meant also to live together, or at least to be close to each other. Today everything is different, because people think we have bigger freedom than in the past. It is true that travelling became quite easy, distances are not so big problem any more, but I'm not sure that this mean we are more free. Young people are leaving the parents' homes for a better living, to earn more money, without noticing that the family bonds will be loosened very much because of the distance, lack of time or maybe lack of interest. But in many cases the prospect of a better living is destroying marriages, and it is leaving children with severe psychological scars because they didn't have the parental love, support and model in their childhood.
This is the reason why I doubt that this wandering and moneymaking lifestyle means more freedom. I admit that the chances to gain wealth are better than in the past, let's say than during the period of communism, thanks to the fact that we can move and work in different countries, where making a living is better. But we are losing so many personal values, that finally we will arrive to have everything without knowing how to share it with a beloved person, and without belonging to a certain place or to a certain group. Freedom is good, but humans have social needs, and one of these is to belong somewhere, and to be part of a group (like a family, a friend circle, a community, etc).
The concept of the family and the communities are collapsing, as people care more and more about the material values, but there is hope for everything. There is always possibility to rebuild a new system, to adept the institutions to the new needs, on the ruins of the old ones, as there is a strong base what can be used. If people, especially the youngsters would be willing to find balance between the personal and material values and needs, the collapse could be transformed into innovation and redefinition.